A mai teljes nap szinte a rendelkezésünkre áll itt Siem Reapben, Angkor közelében, és egyben Kambodzsában, mert csak késő este megy a repcsi Bangkokba. A romos templomokból elegünk lett, és a várost magát még szinte alig ismertük meg, úgyhogy egy reggeli kávéval és reggelivel indítva

úgy döntöttünk maradunk, és megnézzük, mi folyik itt, Gyöngyösön.

Folyik itt folyó, folynak piacok, szép számmal és kiterjedéssel, van itt minden, mi szem-szájnak ingere.

Ruházatból nem pakoltunk túl direkt, úgyhogy itt bepótolhattuk. Ettünk helyi mexikóit, és helyi steaket is, csak ritkássan persze.

Aztán a sok napi fáradalmunk jól megérdemelt enyhítésére másfél órára helyi képzett asszonykezekre bíztuk magunkat masszázsra, ez nagyon jól esett. A város így estére látványosan megtelt az óévet búcsúztatandó. Ideiglenesen sétálóutcává alakított részen színpad, és árusok tömkelege.

Nyomtunk egy fagylalt, majd az azzal kapott kuponnal ingyenesen halpedikűröztünk egy kicsit, mielőtt visszaindultunk a hotelbe a cuccokért. Itt már berendezkedtek a bulikára, és a forgalom miatt a megszokottnál kicsit drágábban szereztünk fuvart a reptérre. A kiöltözött, meg magassarkúban robogózó fiatalok mellett száguldva hagytuk itt ezt a felpezsdült várost.

A sötét, lakatlan területeken tuk-tukozva pedig megközelítettük az eddig általunk látott legkisebb nemzetközi repteret.

Nem is várakoztunk sokat, hamar becsekkoltunk, lezárták a vízumunk, és repültünk Bangkokba, hogy elérjünk utazásunk következő állomásához.

Bangkokba valamivel éjfél előtt értünk ki a reptérről, ahol természetesen utcai rendezvények voltak, sok látogatóval. Mi elindultunk a szállásunk fele tömegközlekedve. Először egy busszal a reptérről a városba. Ezen történt egy incidens: épp leszállás előtt akartam szólni Dórinak, hogy vigyázzon, amerre lép, mert egy hatalmas csótány mászkál a lába körül. Erre ő persze hátranézett, hogy mit is akarok mondani, mire éppen kilapította az említett állat.

A belebb városhoz érve ingyen jegyeket osztogattak a tömegközlekedéshez, így viszonylag olcsón elértünk a szállásunkhoz közel. Ezen a metrón ért minket amúgy az újév, semmi extra. Utána próbáltunk segítséget kérni, hogy tovább, de a taxira bíztuk magunkat, egész pontosan tuk-tukra. 300 bahtról indultunk, 150-ben sikerült megegyeznünk elég hamar, és átszeltünk egy másik várost is az ünneplők hadában.

Majd beledőltünk az ágyikóba.

Még azért eliszkoltunk kajáért a közeli party-utcába, a Khao San útra, de akkor hömpölygő külföldi részeg-áradat fogadott bennünket, hogy nem merészkedtünk tovább a közeli Burger Kingnél. Rongyoltunk haza aludni.

Reggeli utánra mára a kis kör fennmaradó látványosságait terveztük megnézni. Most már jegy miatt sem kellett kitérőt tenni, úgyhogy rongyoltunk Angkor Wat központi épülete felé,

de mivel csak késő délelőttre sikerült odaérnünk, már vagy jó 1 órás sor állt. Hagytuk.

Mindegy, kókusz

Jól bebarangoltuk viszont a hatalmas Angkor Thom területét. Ez ugyanis nem volt annyira letisztítva, mint a főbb látványosságnak számító Wat, sokkal inkább az erdőben barangolva lehetett ráakadni az ember alkotta kőmunkák megmaradt romjaira. Jó ideig bóklásztunk, és már elkezdtünk betelni az egyébként elég hasonló, hamar megszokható elemek sokaságával.

Szekuriti

Az úton tovább biciklizve még egy templom, még egy szentély, aztán úgy döntöttünk, benézünk az érdekesebbnek tűnő helyekre, aztán megyünk haza, hogy még világosban tekerhessünk.

Még egy romos fal.. vagyis.. áhááá

Pózolás az egyik előtt

Ebéd dinnyelével

Bejártuk Ta Prohm templomát, ahol a természet, a fák szinte összeolvadtak a falak és az építmény kövével,

majd lepihentünk Sras Srangnál, a téglalap alakú mesterséges tónál, és innen mentünk haza.

Sajnos bár a ház étterme széles választékkal bír jó áron, a kiszolgálás nem gyors, így kicsit megcsúszva indultunk el. Két sima városi bicót béreltünk (1/nap), és megindultunk a forgalomba. Izgalmak azok voltak rendesen, ahogy a főleg a kereszteződések közelében lelassuló forgalomban az autók között folytak át a robogósok, kerékpárok, ezt a masszát pedig kereztezték a gyalogosok.

Eljutottunk a jegypénztárhoz, ami egy kicsit kieső területen volt, megvettük a háromnapos bérlet (40), nem olcsó, majd folytattuk utunkat a templomváros felé.

Úgy gondoltuk, kezdjük a jelentősebbekkel, nagyobbakkal, aztán a kisebbek közül amire marad idő, arra marad. Így Angkor Wat felé vettük az irányt a kisebb körön, mert van egy nagyobb kör is, több templomot érintve.

Angkor Wat, hátsó kapu

A különféle szakrális helyek megépüléséről, szerepéről, hogy lett egyik-másik hinduistából buddhista kegyhely, az építészetről, a motívumokról, miegymás, egy app segítségével nyertünk kellő infót. Ezeket itt nem is részletezném, csak a lényegesebb fotókat ömleszteném ide kis kommenttel.

Angkor Wat, hátulról

Angkor Wat, elölről

Jól elnyúlt a nézegelődés, megéheztünk, pedig csak a külső és a belső árkádkört jártuk át, a középen lévő épület nem, oda háromnegyed órányi sorban állást kellett volna kivárni, úgyhogy kókusz,

ebéd és mentünk tovább a mégnagyobb területű Angkor Thom felé. Út közben felmásztunk egy oltárhoz, 

Meredek, még ha nem is látszik

majd megnéztük a romos együttes központi épületét, Bayont.

Angkor Thom kapuja

Angkor Thom romjain

Mire bejártuk, közeledett az alkonyat, és el akartunk menni az egyik ilyenkorra ajánlott helyre, úgyhogy nekiveselkedtünk egy kis túrának fel egy hegy tetején lévő romokhoz, ahol egy 20 percet még azért kellett sorban állni. Felérve szomorúan tapasztaltuk, hogy a felhőktől semmit nem látni, de legalább vaksötétben biciklizhettünk haza a közben mellettünk elhúzó rakat robogó, tuk-tuk, autó és busz között.

Láttunk kígyót, ami épp előttünk akart átkelni, sikertelenül, mert a tuk-tuk kerekei pont telibe kapták, úgyhogy megtépázva visszafordult. Erre én ijedten ráfékeztem, és hátráltam, meg Dóri is megkésve, amivel összehoztunk neki egy sípcsont sérülést. Azért nem volt vészes, simán hazatekertünk, még lámpát is rögtönöztünk a bicóhoz, mert az övé kontaktos volt, a fennmaradó néhány percre, amíg még nem volt közvilágítás. Jellemző.

Vacsi...

Ma hivatalosan is korán keltünk, mert hajnali fél 8-kor indult a hajónk a mintegy kétésfélszáz km-re levő Siem Reap (ejtsd: sziemríp) városába. Az időt természetesen  eltököltük, és ideiglenesen helyi készpénz híján is voltunk, de végül minden megoldódott. Odaértünk tuk-tukkal a kikötőbe időben, és még útravalóból is bőségesen bevásároltunk a 6 órás útra.

Az út során sok vad, vidéki kistelepülést, vagy még inkább közösséget láthattunk a folyón, és a mellett, akik halászattal, állattanyésztéssel, növénytermesztéssel biztosították a napi betevőt, gyakran elég sanyarú körülmények között.

A folyón feljebb érve aztán az azonos nevű (Tonlé Sap) tavon folytattuk az utat, ami egyszer csak olyan hatalmasra tágult, hogy nem is lehetett látni a szárazföldet sehol, mintha legalábbis egy tengerben lettünk volna. A késve indulás mellett még az út is tovább tartott, de végül olyan 7 óra után elkezdett kirajzolódni a szárazföld, majd aztán ki is kötöttünk.

Folyófalu Siem Reap közelében

Az előre foglalt tuk-tukos névtáblával várt minket, és mint kiderült, kedvezményes (5 dolláros) áron elvitt minket a várostól amúgy tizen-egynéhány km-re eső kikötőből a szálláshelyre. A magyarázat nem maradt el: magát ajánlotta az elkövetkező napokra mint személyi sofőr. Mi udvariasan visszautasítottuk, minthogy nem tudtuk még a pontos terveket, de hajlottunk a biciklire.

Már az elején nagyon hangulatos kis vendégháznak tűnt, a szoba is tök rendezett, és az értékéből keveset csak a légkondi, melegvíz és a tároló bútorok hiánya vett el. Igazából ezt mi választottuk így, de hozzá lehetett szokni, és hát ennyiért (10/éj) ez a luxus járt.

Toltunk itt a vendégházban egy kiadós vacsit, és felmértük a lehetőségeket. A bicónál maradtunk, úgyhogy hamar nyugovóra tértünk, hogy másnapra több maradjon.

A mai napot jól megterveztem, mert a látnivalókból és kulturálódásból eléggé le vagyunk maradva. A reggelt csirkés (2.5) és tenger gyümölcseis (3.5) vietnami pho levessel kezdtük,

desszertként utcai árustól vett sült banánt csipegettünk (0.25). Első utunk az itt a városban a Mekongba torkolló Tonlé Sap folyó partján a Wat Phnom templomhoz vezetett.

A globalizáció ide is beteszi a ... mellét

A szentély egy domb tetején van.

Hosszú lépcsősor nagákkal

Szokásos díszítések, és kalitkából szerencsemadarat is vehetünk, ezzel támogatva az iparágat.

A szentély belülről

Boldog turisták

A körülötte lévő kertben sétáltunk, és a  makákókkal szelfiztünk néhányat.

Hatalmas virágóra

Majd egy jó hosszú gyalogútra indultunk vissza a palota felé, ami közben találkoztunk a királlyal magával is. A konvoj valamelyik autójában ült elvileg, amiért lezárták a kb. kétszer 3-4 sávos utat, már ha annak, hogy sáv itt van értelme egyáltalán.

Ittunk egyet a sarki dzsúszosnál

A palotához érve azonban arra érkeztünk, hogy az ebédszünet miatt zárva volt, ezért a Tuol Sleng Múzeumhoz tuk-tukoztunk. Ez eléggé kimerítő élmény volt minden szempontból. Ez valaha iskola volt, a Pol Pot vezette Vörös Khmerek idején kínvallató intézmény, jelenleg pedig egy ebből átalakított múzeum. Itt a blogon nem részletezném, de nagyon fontosnak találom ismerni legalább átfogóan ezt a szörnyű terrort, ami nemhogy az akkori nép, de így vagy úgy a nyugat támogatását is élvezhette a ‘70-es évek második felében. Még egy túlélő elmesélésében is hallhattuk az így megelevenedő történelmet.

Elég hosszúra nyúlt az itteni látogatásunk, de szerettük volna látni a palota egész udvarát a templomokkal, miegymás, márpedig ez az utolsó napunk itt, úgyhogy visszatuk-tukoztunk. Hamar körbejártuk, s megcsodáltuk-megörökítettük a nagyon látványos épületeket.

A hely egyébként a bangkoki palotára és környezetére emlékeztet eléggé.

Sztúpa bárányfelhővel

A Nemzeti Múzeumban 7-től tradicionális táncok bemutatója várhatott volna ránk, de úgy döntöttünk, ezt kihagyjuk. Helyette egy a helyi kulinaritást nyugatiakkal ötvöző fúziós étteremben tömtük a bendőt.

Deguszta! Paprikás krumpli zöld hurkapálcadarabokkal

Leugrott körünkbe egy béka

Jó éjszakát!

Info: a helyi árakat dollárban fogom írni.

Én hajnalban keltem, immáron szokásos módon, úgyhogy kreatívan a blogolással, a város érdekességeinek, éttermeinek feljegyzésével, a napunk tervezgetésével töltöttem az időt. Elkezdtünk levelezni egy főzőtanfolyamról, vártuk a választ, hogy jó-e a ma délután.

Nyüzsgő reggeli városkép.

Művészet

Reggeli utunk elején betértünk egy nyugati minőségű kávézóba a reggeli cappuccinora (2.25), majd vettünk egy kókuszt (0.75) és elindultunk a újabbik nagy piac fele reggelizni. Dóri a megkedvelt, biztosan működő tom yummal (2), én egy khmer levessel (2) indítottam, ez utóbbi halas, de elég édes az én szájízemnek. Mindegy, a lényeget kiettem belőle. Megnéztünk egy szupermarket, a mostani érkezéskorra már teljesen kifolyó tusfürdő helyett vettünk nekem újat, Dórinak hajregenerálót, meg tartalék rágcsát, az bármikor jól jöhet.

Előre csomagolt tom yum, meg egyéb kaja szettek.

Fél 3-ra haza akartunk érni, hogy megnézzük, mit válaszoltak a 3-ra meghirdetett suliról. A szálláshoz közel találtunk egy standot, ahol friss gyümölcsőkböl csinálnak smoothie-kat, azonnal toltunk egy mangósat, és egy sárkánygyümölcsöset, 1 dollárért darabját. A mangós régi kedvenc, nem volt csalódás, a másik így magában kicsit íztelen volt.

Otthon a wifi meghozta a levelet: megerősítették a délutáni programot (19). Lehet reggeli piacolással is választani délelőttre (20), de nekünk nem volt alkalmunk ezt választani sajnos.

Mivel nem sok időnk maradt odaérni, céltudatosan tuk-tukkal vitettük magunkat a hely közelében lévő nagy térhez. Mindenki által közismert pontokkal egyértelmű a kommunikáció.

Az étteremben kicsit el voltak havazva, úgyhogy addig megnéztük a környék templomát, és volt itt egy olyan kézműves közösség, ahol a temérdek aranyozott szobrot állítják elő az újonnan épülő templomokhoz. Találóan buddha gyárnak hívják.

Inkább ösvények, mint utcák vannak itt, a műhelyek mellett pedig ez egyben egy nagyon durva szegény negyed, középkorba illő életminőséggel.

Háziállat. Ideig-óráig.

Kis kitérőnkből visszatérve az étterembe egyből bele is csaptunk a lecsóba. Az órán mindösszesen ketten voltunk a szakácson kívül.

Rákészül

Előételnek mangósalátát csináltunk, majd eltettük hűlni és összeérni.

Főételnek amokot csináltunk, ez egy helyi sajátosság. Általunk összetákolt banánlevél tálkában pároltuk a vékony csirkehússzeleteket mozsárban tört csípős curry, citromnád és füstölt csili krémjében.

Kicsit fura lett a zöld tutaj

Desszertnek pedig banános-kókusztejes tápiókapudingot készítettünk, na ez aztán igazi nyalánkság, szívesen repetáztam volna még, pedig előtte koppanásig tele voltam.

Mester és tanítványai

Műremek

A halszósszal és garnélapasztával csínján bántunk, ahogy a csilivel is, Dóri alig, én is csak keveset tettem az ételbe. Így nem is csoda, hogy ezek voltak a legfinomabb kaják idáig szerintem, és jóllakott kisgömböcként gurultunk haza.

Kis otthoni sörözés után

a kaja kóma szinte azonnal ágynak döntött minket. Én a szokásos hajnalban azért még megsínylettem azt a kicsi csilit is, amit bevállaltam.

Mai ittlétünket az utazásra való készülődés határozta meg. Összepakoltunk, az utazáskor egyébként kiborult tusfürdőt kis zacskóba tettük, a tusfürdővel áztatott, de lustaságból még le nem mosott dolgokat pedig egy másikba. Toltunk egy gyors kaját a piacon, egy meglepően tiszta standdal rendelkező nénikénél, aki alaplébe különféle kombinációkban választható hozzávalókból készült leveseket árult. Kértünk két levest (6.5, 7.5), volt bennük mindenféle húskészítmény, rizsliszttel készült gombócok, tészta, zöldségek, füszerek.

Kicsekkoltunk, és célba vettük a központi állomást, vagy ahogy ők hívják: KL Sentral, félig angolosan.

Árusoka a sokat emlegetett piac (jobb oldali épület) mellett

A közlekedésről ezúton tennék egy kis kitérőt. Ahogy már írtam, az angol hagyományoknak megfelelően bal oldali közlekedés van. A pirosat tartják a nagyobb kereszteződésekben, de a gyalogosok lámpája inkább irányadó, már ha van. A főleg robogós és autós folyamokban a ritkásodáskor a közeledő járművezetők szemébe nézve, esetleg kézfeltartással jelezve határozottan, de nem gyorsan, állandó sebességgel lehet átkelni. Járdák gyakran nincsenek ott, ahol megszoktuk őket, vagy el van zárva autók, árusok, építkezés miatt, és az út szélén lehet csak menni. Máshol meg ott van járda, vagy gyaloghíd, ahol nem is számítanánk rá. A tűző nap elől védendő a gyalogos közösséget néha fedett járdák vannak.

Kis gyaloglás után most metróval mentünk egy megállót (1.5), idefele éjjel jöttünk, akkor nem volt annyira gáz, tűző napon már nem olyan kényelmes a kézipoggyász mellett a 16 kilós nagy hátizsák.

Zseton használatban

A mindent elosztó Sentral Station és a reptér között egyedileg nagyon fejlett, gyors és egyben drága kötöttpályás járat van (55), de mi az egyszerűbb buszt választottuk (12), ami az idefele egy óráig tartó út helyett vissza szerencsére csak háromnegyed volt.

Vagy négy kapun kellett átmenni, végül bőven kapunyitás előtt odaértünk, töltöttük a telefont, és hamarost beszálltunk. Közben belebotlottunk minőségi ruhaüzletekbe,

és egy helyi koboldba.

A gépen olyan durvára kapcsolták a légkondit, hogy úgy nézett ki, mintha mindenhonnan valami gőzszerűt fújnának az utastérbe. Ekkor jöttek a harmatponttal kapcsolatos fun factjeim, aztán kezdetét vette a taxizás. Ez eltartott egy darabig, Dóri az úton végig aggodalmaskodott a repülő különféle szokatlan hangjai miatt, és az se nyugtatta meg, mikor mondtam neki, hogy vontatáskor szerintem leállt a hajtómű. Egyébként a repülés problémamentesen telt.

Azért mégiscsak az a biztos, ha betéve ismerjük a menekülési tervet.

Odaérve Phenjanba, akarom mondani Phnom Penhbe kicsit olyan hangulat fogott el, mintha Észak-Koreába érkeztünk volna. A nagy termekben kevés, díszes katonai viseletű személyzet, kevés utas. Kitöltöttük a vízumot, és fénykép híján 5 extra zöldhasút fizettünk az amúgy 30 dolláros vízumért. Váltottunk minimális helyi pénzt, itt elfogadják mindenhol hivatalosan is az amerikai dollárt, de a fémpénzek helyett váltópénznek a saját rielt használják, amibe 4000 a váltószám. Az árakat dollárban fogom írni.

Eléggé megéheztünk, úgyhogy körbenéztünk a reptéren, de se a Burger Kingben, se az egyéb, vagy helyi kaját felszolgáló helyeken nem volt 4 dollárnál olcsóbb étel. Gyorsan betoltunk valamit, hogy ne haljunk éhen, majd a városba jutásról informálódtam az infopultnál. A hölgy nem akarta megérteni, hogy se taxival, se tuk-tukkal nem szeretnénk menni, mert a busz nem jó, meg messze van. Mikor elmondtam neki, hogy melyik járattal hova is mennénk, és csak a megálló helyét keresném, odamutatott az amúgy a bejárattól 50 méterre lévő bódé felé. Míg oda elértünk, több tucat tuk-tuk sofőr érdeklődött, nem-e szeretnénk-e az ő tuk-tukjával-e menni-e? Majd mire a határozott nemet kapta válaszul, vagy tán még előtte jött a következő kérdés felénk. Tuk-tuk? Tuk-tuk, ször? Már itt kezdett ebbôl elegünk lenni.

Szerencsére hamar jött a busz, úgyhogy felszálltunk, és alig 1500 rielért utazhattunk fejenként az amúgy eléggé tömött buszon tele szúnyogokkal. Ritka jelenségnek számítottunk, nagy volt az érdeklődés irányunkba. Egy angolul tudó diákkal beszédbe is elegyedtünk, és éppen besötétedett a kb. egy órás út végére. Itt a folyóparton sétálva szívtuk magunkba az új környék hangulatát, majd az utcákhoz érve ismét jött a tuk-tukozás. A tizenegynéhány perces séta után megérkeztünk, elfoglaltuk a szállásunkat a hosszú és fárasztó nap végén,

és egy jóleső zuhany után be is dőltünk az ágyba. Este 11 körül keltünk arra, hogy éhesek vagyunk, úgyhogy vacsora után indultunk. A tuk-tukosok már kezdték kérdezgetni, hogy holnapra szeretnénk-e a szolgálataikat. Próbáltam ösztönözni az olcsóbb, helyi éttermeket, nem a folyóparti drágább, ivós helyeket, úgyhogy a vezetésemmel reflexből hamar rá is akadtunk a közeli vöröslámpás negyedre. Mindenesetre akadtak éttermek is, ahol tintahalat kértünk ropogósra pirított kaffir lime levél ágyon, meg valami csirkét (3-3) rizzsel (0.5) és szójatejjel (0.5).

Jóllakottan tértünk nyugovóra. Másodszor. Tuk-tukozás nélkül.

Reggel korábban keltünk, mert 9-re mentünk a közeli galériához egy ingyenes városnéző túra KL megalakulásáról és korai történelméről, így a britekkel való kapcsolatukról, aminek nyomai a mai napig jól láthatóak. Hogy ne menjünk messzire, ott van a bal oldali közlekedés, a katolikus templomok, a Tudor építészet nyomai.

A galériában fényképek, rajzok segítségével elmesélték a város korai történelmét. Megnéztünk egy hatalmas makett a jelen állapotról, illetve a jővőben tervezett épületekről.

Az előadás egyáltalán nem száraz, sőt, érdekességekkel sűrűn tarkított. Tökéletes időnk adódott a sétához, mert a felhős égen nem ütött át a nap ereje. Itt egy korábban lóitatónak használt szökőkút brit honból.

A Merdeka tér körüli épületeken mentünk körbe: voltunk textíliákat bemutató múzeumban, színházban, templomban, és végül a Royal Selangor Klubból csodálhattuk a másik oldalt ketyegő toronyórát.

Az építési területeken, ahogy a múzeumokban is gyakran találkozni a tiltással: ne pokémonvadássz!

Utána visszaugrottunk a Központi Piacra, és a kifőzdéknél laktunk be. Mellélövések itt is voltak: az egyik régi kedvencemet, az assam lakshát (6.5) ehetetlenül halszószosra csinálták, amit mondjuk amúgyse nehéz, mert elég markáns íze van, így kb. csak a fél főtt tojat tudtam értékesíteni belőle. A cérnametéltes tenger gyümölcseis tom yum (8.5) hozta az ízvilágot, viszont még egy leveses, főtt zöldséges, rizses tintahalkarikák menüt (12.5) is berendeltem, mert éhesek maradtunk. Nos, bár sajnos csípős volt, legalább az is tele volt halszósszal, úgyhogy nehezen hoztuk össze a jóllakást.

Gondoltuk ledolgozzuk azt a sok nehezen összekapart kalóriát, így elindultunk a helyi Városligetbe sétálni. Dóri nagyon felvillanyozódott a pillangó kert kapcsán, úgyhogy befizettük magunkat (22/fő). Izgi volt, sok szép, meg nagy példány között sétálhattunk,

és barátkoztunk is.

A pillangótérből kijutva azonban nem volt vége a kalandnak, további élő és preparált lepkék, 

hüllők, halak, ízeltlábúak voltak kiállítva szép számmal.

Innen utunk az ingyenesen látogatható orchidea parkba vezetett, csak egy útonálló varánusztól torpantunk megy egy pillanatra.

Itt bár nem extravagáns, de szép növények vannak egy hamgulatos kis parkba rendezve.

Innen át a hibiszkusz kertbe, hasonló felhozatallal.

Közben dörgött, villámlott, csöpörészett is, de ilyen hőmérséklet és páratartalom mellett meg se érezni.

Egy hal szemével a városról

Hazatérve az immáron kialakulni látszó napi bioritmus szerint alvás következett. Este megnéztük a kínai piacot, és alkudtam átalakítót dugaljhoz. (Később jól is jött: nem rég töltöttük a reptéren Kambodzsa fele menet. A vendégházban amúgy adtak.)

Betértünk errefele egy étkezőudvarba - gondoltam benyelvújítom azt az egyébként errefele igen elterjedt intézményt, amikor is egy közös étkezőrész körül étel- és italszolgáltató standok gyűlnek. Ezek általában mozgatható kocsik egyébként, és van, hogy változtatják is a helyüket, járják a várost. Egy jól bevált garnélás tom yumot (9) és (friss) fokhagymás csirkét rizzsel (9) toltunk, hozzá lime - savanyú szilvával készült levet ittunk (6.5/4dl) Utóbbi növényt itthon japán kajszi néven is ismerhetjük, annak aszalt termését használják a gasztronómiában, elsőre a szó szerinti fordítását írtam. A földön szaladgáló patkányok mostanra már alig zavaróak egyébként. Napunkat az elkészült ruhák átvételével nyugtáztuk.

Info: Innentől a cikkekben a termékek mögött zárójelben néha írok árakat, az adott ország pénznemében, és a pénznemek aktuális értékét, hogy legyen az olvasóknak viszonyítási alapjuk.

1 USD ~ 300 HUF ~ 4.5 MYR (maláj ringgit), tehát 3 MYR ~ 200 HUF. Az árak tehát ringgitben értendőek.

A tegnapi ötletelésünkkel szemben a reggeli közben felülbíráltuk a tervet, és mára a Batu Barlangot vettük célba. Előtte még váltottunk friss, ropogós ringgitet, informálódtunk a holnapi ingyenes vezetett sétatúrát illetőleg, és betáraztunk ivóvízből (2.6/1.5l) és rágcsából egy 7-Eleven-ben. HÉV-szerű városi vonattal (Dóri szerint inkább metroval) mentünk (2.3/fő), alig kellett várni néhány percet, és jött is. Elég kiterjedt ez a metropolisz, de csak odaértünk. Már várt ránk a tengernyi sok makákó, akik nem hogy nem félnek közel merészkedni az emberhez, de még vicsorítanak, és ki is tépik a felszerelésből a műanyag palackokat, meg amit tápláléknak vélnek.

Több hinduista kegyhely van itt, úgyhogy tele van mindenféle istenek szobraival a színes, kisebbektől

az aranyszínű nagyobbakig.

Felbaktattunk az égig érő lépcsősorokon, ahol sokszor a szemetebb makákók helyzeti előnyüket kihasználva pesztrálták az ártatlan turistákat.

Fenn, a hatalmas mészkősziklák közötti barlangban aztán

további szentélyek vannak.

Lefele jövet betértünk a nemes egyszerűséggel csak Sötét Barlangnak nevezett szövevényes barlangrendszerbe, ahol valami 200.000-es körüli denevérpopuláció lakik, ezáltal egyedi,  guanóra alapuló ökoszisztémát alapozva meg. Nagyon sok érdekességet hallottunk, és láttunk szelvényezett potrohú aknászpókkal, regenerálódó laposférgekkel, mindenféle cseppkőképződménnyel, és a tökéletes sötétség élményével.

Szőrös százlábú

Ég a lencse, ég

Azért aranyosak is tudnak persze lenni ezek a csintalan főemlősök.

Oltalom

Már kezdtünk eléggé megéhezni, úgyhogy beültünk még itt egy indiai szettre banánlevélen (9) massala csirkével (4.5) és kókusszal (4). A nagy edényekben különféle leveses cuccok vannak, amivel a rizst lehet ízesíteni. Ketten jól is laktunk belőle.

Hazatérve aztán közös megegyezéssel beiktattunk egy kis alvást, ami végül többórásra sikeredett, mert kiütött rajtunk a fáradtság. Este keltünk éhesen, de többé-kevésbé kipihenten, úgyhogy tökéletes alkalmunk adódott felfedezni egy új környéket új kajás standokkal. Egy kicsit messzebbre sétáltunk, de megtaláltuk a bulinegyedet, ahol lépten-nyomon próbáltak minket beinvitálni mindenféle akciós itallal, aztán betértünk az első alkalmasnak tűnő étterembe. Itt először egy jó kis adag póréhagymás-csirkés “gombóccal” (dumpling) (15) szúrták ki a szemünket, pedig mi nagyot rendeltünk, és csirkét se éreztünk benne. Majd jól laktunk egy jó adag gőzölgő garnélás tésztával (12). A kókusz (5) itt sokkal jobb volt.

Hazafele menet persze megtaláltuk az éjjeli kajás standok közösségét, de már tele voltunk. Gyönyörködtünk az este kivilágított KL Towerben.

Betettük az éjjel-nappali mosodába a ruhákat (6/kg, mosás, szárítással) holnapi átvétellel, és nyugovóra tértünk.

TLDR változat a poszt végén.

A készülődés végül a szokásos sietséggel zárult, de amellett, hogy még időre lett volna szükségünk, már nagyon vártuk is egyben, hogy a gépen lehessünk. Dóri szinten felül teljesítve akkorára szorította a felszerelését, hogy probléma nélkül belefértünk egy nagy csomagba a két kézipoggyász mellett, aminek a kényelmes közlekedés mellett a három kisebb fapados járatnál lesz szerepe. Ezúton is köszönjük a Hári családnak a reptéri transzfert, amit hosszú másodpercek érzelmes búcsújával zártunk, és megkezdtük a hivatalos kijelentkezést kis hazánkból.

A gépre feljutva aztán elkezdtük megérezni, hogy igazából mennyire éhesek is vagyunk, és épp azon töprengtünk, hogy fogunk tudni Isztambulban ételhez jutni. Ezen a két óra hosszú járaton oda biztosan nem kapunk, viszont egy fél órás késés miatt egy óránk marad majd átszállni, úgyhogy nem túl jók a kilátásaink. Nagy meglepetésünkre sima ropi vagy valami hasonló apró snack helyett egy korrekt tál kajával oldották meg a gyomorszájunkra kötött gordiuszi csomót. A halkrémes szendviccsel még a balatoni nyári reggeleket is sikerült felidézniük.

Jól belakva voltak, akik a szundítást, mások a bulikázást választották.

A leszállás kicsit döcögősen ment: mikor megláttam az ablakban a kifutópálya szélét.. távolodni, rögtön tudtam, hogy valami lesz. Kicsit kanyarogtunk oda-vissza, izgalmas volt.

Az átszállásnál a zabszem dolgozott rendesen, de a külön a nemzetközi utasoknak fenntartott transzfer sávval rekordsebességű negyed óra alatt már a továbbmenő járat kapujánál voltunk: aggodalom letudva.

A gépre jutva egyből kezdetét vette az önfeledt játék,

és persze munkahelyi ártalomként a bugok feltérképezése. Mi a hiba a képen? Vigyázat, alatta spoiler!

A “kocsi vissza, soremelés” kódja helyett (/r/n) valószínűleg új sorba akarták írni az utána következő szöveget, de hát nem mindig úgy működnek azok az escape szekvenciák megjelenítve ugyebár..

A kis geek kitérő után mutatom a túlélőcsomagot a 10, azaz tíz órás utazásra.

Papucs, zokni, fogmosó szett, alváshoz szemfedő, füldugó, és a slusszpoén ajakbalzsam.

Figyelmesen előre megírták a menüt, és a  koszt itt is elég jóra sikeredett.

Közben szinkronban filmeztünk, megnéztük a Kis kedvencek titkos életét (kösz a tippet, bátya). Lassan-lassan, de közeledtünk a célhoz, ahol, azt hallottuk télen is meleg van. Pillanatkép az utastérből az Indiai-óceánról.

Egyik alvásból felébredve lábmasszázs után elég szarul lettem: hányinger, zsibbadó karok. Nem értettem, mert azért nem vagyok tapasztalatlan repülésben, de végül megoldódott, a vércukrom eshetett le a borozásra alvás miatt. Csoki és kóla hamar rendbe tett, aggodalomra semmi ok.

Végre-valahára megérkeztünk a hőségbe. Készítettünk is egyből egy közös fotót, de nézzétek el az elnyűttséget: nem könnyű az élet karbonitban.

Han Trio

Aztán csomagra vár; buszállomást keres; pénzt vált; bejut a városba. Innen a szálláshoz sétáltunk, és elfoglaltuk. Elég minimál, de legalább van honnan fejlődni. Rendbe szedtük magunkat, és elindultunk vacsiért a közeli kínai piacra.

Most másnap hajnal van, a müezzin reggeli imáját csak Dóri háromnegyed hatos ébresztője törte meg, elvégre be kell érni Budaörsre melózni. Ja, nem!

TLDR

Alulterveztünk, de így izgi. Késett az Isztambuli járat, de sprinttel elértük a Kuala Lumpurba (KL) tartót: jó a kaja, játszottunk, filmeztünk, rosszul lettem. Busszal, majd gyalogszerrel végül megérkeztünk a szállásra, jól vagyunk. Kínait vacsiztunk.